Szent György legendája


A kappadókiai származású György vitéz elvetődött egyszer Libya provincia Silena nevű
városába. A város mellett volt egy tenger nagy tó, abban lakott egy dögletes sárkány.
Gyakran megfutamította a népet, mely fegyvert ragadott ellene, és a város falaira
felhágva leheletével mindenkit megmérgezett. Hogy haragját csillapítsák, a polgárok
kénytelen-kelletlen két juhot adtak neki naponta, különben a város falaira rontott,
és úgy megfertőzte a levegőt, hogy nagyon sokan belehaltak. Amikor a juhok már fogytán
voltak, és többet szerezni sem tudtak, úgy határoztak, hogy a juhok mellé egy-egy embert
adnak. Sorsot vetettek hát az összes fiún és leányon, és a sors nem tett kivételt.
Mikor már majdnem minden ifjút és hajadont fölfalt a szörnyeteg, a sors választása a
király egyetlen leányára esett, őt ítélve a sárkánynak. A király kétségbeesve rimánkodott:
 ,,Vigyétek aranyamat, ezüstömet s a fele királyságomat, csak a leányomat hagyjátok meg
nekem, ne így kelljen elpusztulnia!" A nép felzúdult: ,,Ó, király, te magad hoztad ezt a
törvényt, s most, amikor a mi gyermekeink már mind elpusztultak, meg akarnád váltani a
magadét? Ha leányodon nem teljesíted be azt, amit másoknak elrendeltél, rád gyújtjuk a
házat!" A király ezt hallván siratni kezdte leányát: ,,Jaj nekem, édes lányom! Mit csinálja
k veled? Mit mondjak? Hát sosem érem meg a menyegződet?" A néphez fordulva pedig azt mondta
: ,,Könyörgök, csak nyolc nap haladékot adjatok, hogy elsirathassam leányomat!" A nép
beleegyezett, de a nyolc nap elteltével dühödten visszatértek, mondván: ,,Miért veszejted
el népedet leányod miatt? Ím, a sárkány leheletétől mindnyájan elpusztulunk!"
 
A király, látván, hogy leányát nem tudja megmenteni, királyi ruhába öltöztette, könnyek
közt átölelte, s így szólt: ,,Jaj nekem, édes lányom! Azt hittem, hogy királyi öledben
gyermekeket ringatsz, s most elmégy, hogy fölfaljon a sárkány. Jaj, nekem, édes lányom!
Azt reméltem, hogy menyegződre fejedelmeket hívok meg, a palotát drágakövekkel ékesítem,
dobokat s orgonát hallgatunk, s most mégy, hogy fölfaljon a sárkány." Megcsókolta és
elbocsátotta őt, mondván: ,,Leányom, bárcsak előtted haltam volna meg, hogysem így
veszítselek el!" Ekkor a leány atyja lábaihoz borult, és áldását kérte. Miután atyja
könnyek közt megáldotta, elindult a tóhoz.
Szent Györgyöt véletlenül éppen arra vitte az útja. Meglátta a síró leányt, s megkérdezte,
miért búsul. Azt felelte: ,,Jó ifjú, ülj fel gyorsan a lovadra, és menekülj, nehogy velem
együtt pusztulj el!" György így szólt: ,,Ne félj, leány, de áruld el, mire vársz itt, a
nagy sokaság szemei előtt!" Így a leány: ,,Úgy látom, jó ifjú, nemes a szíved. De miért
akarsz meghalni velem? Fuss minél gyorsabban!" György erre: ,,Én ugyan egy tapodtat sem
mozdulok, míg el nem mondod, mi a bánatod!" Amikor mindent elmesélt, György így szólt:
,,Ne félj, te leány, Krisztus nevében megsegítelek." A leány: ,,Jó vitéz, inkább magad
mentsd, hogy el ne pusztulj velem együtt. Elég, ha magam halok meg, hisz megmenteni úgysem
 tudsz, csak te is elvesznél énvelem."

Amíg így beszélgettek, hát jött a sárkány, kidugva fejét a vízből. Ekkor a leány reszketve
így kiáltott: ,,Fuss, jó uram, fuss, de gyorsan!" György erre lóra pattant, keresztet
vetett, és vakmerően a közelgő sárkányra rontott. Lándzsáját nagy erővel megforgatta, s
magát Istennek ajánlva, a sárkányt súlyosan megsebesítette és a földre terítette. Azt
mondta ekkor a lánynak: ,,Vesd övedet tüstént a sárkány nyakába, leányom!" Az meg is tette,
mire a sárkány követte őt, mint valami szelíd kutya. A város felé vezette. A nép pedig a
hegyek barlangjaiba menekült előlük, mondván: ,,Jaj nekünk, mindnyájan elveszünk!"


Mire Szent György intett nekik, s így szólt: ,,Ne féljetek! Azért küldött engem az Úr,
hogy a sárkány fenyegetésétől megszabadítsalak benneteket. Higgyetek Krisztusban,
keresztelkedjetek meg mindnyájan, s máris megölöm a sárkányt." Ekkor a király egész
népével együtt felvette a keresztséget, Szent György pedig kardot rántva megölte a sárkányt,
és megparancsolta, hogy vigyék ki a városból. Négy pár ökör vontatta ki egy nagy rétre.
Azon a napon a gyermekeket és az asszonyokat nem számítva, húszezren keresztelkedtek meg.
A király Szűz Mária és Szent György tiszteletére egy hatalmas templomot rakatott. Oltárán
bővizű forrás fakadt, mely minden beteget meggyógyít, aki csak iszik belőle. Szent
Györgynek pedig mérhetetlen sok pénzt adott, de o nem akarta elfogadni, mire szétosztatta
a szegények között. Ezután Szent György négy dolgot kötött röviden a király lelkére, hogy
tudniillik gondoskodjék Isten templomairól, tisztelje a papokat, buzgón hallgasson misét,
és ne feledkezzék meg a szegényekről. Majd megcsókolta a királyt, és eltávozott.

Legenda Aurea, fordította: Madács Edit

http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/marosszentgyorgy/szentgyorglegenda.htm